A kocsiban dideregve és büdösen üldögéltek. Szegény Joan-nak
le kellett engednie az ablakot hogy friss levegőhöz jusson. Végig azon
imádkoztak, hogy nehogy valamelyik túlbuzgó rendőr pont most szúrja ki őket. De
szerencsére semmilyen probléma nem akadt, így baj nélkül hazaértek.
Mikor végre kikászálódtak az autóból, fejvesztve rohantak
fürdeni, míg Joan kipakolta az autót és megpróbált úrrá lenni a kosztengeren,
amit a fiúk maguk után hagytak. Amikorra mindennel végzett, a többiek még
mindig tisztálkodtak. Így nekilátott a képek letöltésének és
összeszerkesztésének.
A többiek nevetgélve jöttek le a lépcsőn. Máris egymást
túllicitálva magyarázták ki mekkora hős volt. Mikor Joan hoz értek ő
elmélyülten, tanulmányozta egy tárgy képét. A térben megjelenő valamit ide-oda
forgatta és próbált rájönni, hogy vajon mi az, de nem sok sikerrel.
A fiúk rögtön szóba hozták a dobozokon látott feliratot, Joan
rákereset:
Eris (Ἒρις) a viszály és veszekedés
gonosz istennője a görög mitológiában. Nüx istennő apa nélkül született
leánya. Folyton áskálódott, és legszívesebben viszályt keltett emberek és
istenek között. Arész egyik legjobb barátja és
kísérője volt, aki a hadisten kérésére szinte bárhol háborúig tudta fokozni a
haragot és viszálykodást. Megjelenése baljóslatú és aljas volt.
[Wikipedia]
Pet rávágta:
-
Na, ez találó elnevezés ennek az agyament
szörnyűségnek.
-
Miért szerinted ez mi? - kérdezte Coni.
-
Szerintem a napnál is világosabb, hogy a kormány
van a háttérben és valami szupertitkos project, amivel a nagyhatalmak feszülnek
egymásnak; és ez pedig a fedőneve.
-
És mivel magyarázod ezeket a tárgyakat? Annyira
idegenek, hogy még csak azt sem tudjuk megállapítani, vajon mire valók. –
vágott közbe Joan
-
Végül is, van egy ilyen nevű törpebolygó a
Plútón túl, biztos ott élnek a kicsi zöld emberkék és velük levelezik a
titkosszolgálat, és a felirat nem más, mint címzés. - élcelődött Pet
-
Bármennyire is röhögsz az egészen, ez még mindig
hihetőbb magyarázat mind a tied. – sértődött meg Coni
-
De hát az egy törpebolygó, alig két ezer
kilométer az átmérője, igen csak kicsik lehetnek, ha az a civilizációjuk
lakóhelye.
-
Lehet, hogy csak egy bázisuk és valahol
valamelyik távoli csillagon élnek.
-
Aha … - kételkedett Pet.
-
És most hogyan tovább? – tette fel a mindenkit
foglalkoztató kérdést Joan
Hosszas csönd után Pet felelt a kérdésre:
-
Már nincs veszteni valónk: meg kell keresnünk a
professzort.
A szervezés hosszú időt vett igénybe. Abban állapodtak meg,
hogy Joan interjút kér a professzortól és így próbál minél többet megtudni
arról, hogy mit keresett a holdon. Hivatalosan az interjú témája a professzor
balul sikerült tanulmánya lett volna, de semmiképpen sem akart nyilatkozni. Azt
hangoztatta, hogy az ügyet lezárta és nincs semmi mondanivalója ezzel
kapcsolatban. Végül is hosszas győzködés után hirtelen kötélnek állt, hogy
hajlandó találkozni Joan-nal egy belvárosi kávézóban.
A professzor nem bizonyult valami kedvesnek. Morcosan
köszöntötte Joant és a formalitások elhangzása után, végre megkezdődhetett a
beszélgetés:
-
Néhány évvel ezelőtt ön írt egy tanulmányt,
amelyben feltételezte, hogy a 65 millió évvel korábbi kihalás nem természetes
jelenség volt, hanem egy értelmes faj tevékenységének eredménye.
-
Kedves kisasszony, mint ahogy már előzőleg is mondtam,
ezt az egészet nem tekintem másnak, mint fiatalkori botlásnak és nem szeretnék
foglalkozni vele.
-
Gondolt a kutatásainak fojtatására, vagy
felhagyott minden kutatással?
-
Mint ahogy mondtam önnek ez az egész, már nem
érdekel.
-
Gondolt esetleg arra, hogy bizonyítékokat
találhat a holdon, hiszen a mi civilizációnk is eljutott a holdra. Ha ez az ön
által említett civilizáció olyan fejlett volt, esetleg eljuthatott a holdra is,
és az esetleges nyomai ott sokkal tovább konzerválódhatnak.
A várt hatás nem maradt el: a professzor közvetlen
közelhajolt hozzá és fogai között szűrte a szavakat.
-
Kedves kisasszony, tudomásom van a kis
stiklijeiről, és most már azt is tudom, hogy kit rejteget. Nagyon vigyázzon
magára, megértette?
Azzal felállt és elviharzott.
Joan összeszedte a holmiját, és amikor felállt az asztaltól a
szeme sarkából látta, hogy egy távolabbi asztalnál egy férfi is éppen akkor ál
fel és elindul. Bár nem gondolta paranoiásnak magát, azért csak-csak
hátranézett, ahogy az autó felé sétált, és egyre inkább feszéjezte, hogy a
férfi mindvégig a nyomában volt. A lépéseit egyre inkább gyorsította, míg végül
már futott, de követőjét nem sikerült lerázni. Mikor végre bevágódott a kocsiba
annyira remegett a keze hogy képtelen lett volna vezetni. Megnyomta a Home
gombot és rábízta magát az automata sofőrre.
Egész úton hátrafele pislogott, hogy nem követi e valaki, de
senkit sem látott és már kezdett megnyugodni, az egészet valami félreértésnek
gondolni, amikor megérkezett otthonába. Kiszállt az autójából és megfagyott
ereiben a vér. A férfi ott állt az utca túlsó oldalán és őt bámulta, vagy
legalábbis ő így képzelte, mert a napszemüvegtől nem láthatta a szemét. Szinte
hisztérikus rohanással vágódott be a lakásba és hosszú másodpercekig az ajtónak
támaszkodva kapkodott a levegő után, mire képes volt megmozdulni. Lerohant
Peterhez és a sírással küszködve mesélte el a történteket. Hosszú hallgatás
után Pet szólalt meg először:
-
Megtaláltak. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell
tűnnöm.
-
És hova mennél?
-
Nem tudom, de így veszélybe sodorlak téged.
-
Már így is veszélyben vagyok, a szövetségiek
tudnak rólam, ha menni kell, akkor nekem és Coni-nak is mennie kell. Ha
egyáltalán van hova.
-
El kéne tűnnünk ebből az országból.
-
Ha az olyan egyszerű volna. Teljesen
esélytelenek vagyunk egy ekkora gépezettel szemben.
-
Egyelőre csak megfigyelnek minket. Holnap jön
Coni, neki szoktak mindenféle világmegváltó ötletei lenni. Talán vele ki tudunk
találni valamit.
Az éjszaka nyugtalanul telt. Joan nem tudott elaludni: a
fenyegetettség, ami Pet-et már hetek óta gyötörte, most számára is kézzel
fogható valósággá vált. Néha zavaros álomba esett, de minduntalan felébredt és
ismét csak forgolódott. Az egyik ilyen zavart ébredés után furcsa kaparászó
hangot hallott, másodpercekig nem tudta eldönteni, hogy ez valóság vagy álom.
Mikor végre elhatolt a tudatáig már nyílt az ablak, mint a
villám vágódott be az ágy alá. A halk settenkedő léptek zaját végig tudta
követni a szobában. Amikor az ágyhoz közeledtek a szíve a torkában dobogott, a
szájába gyömöszölte az öklét, hogy ne sikítson. Egy láthatatlan kéz
végigtapogatta az ágyat aztán a léptek, ismét távolodtak. Kicsit megnyugodott,
de amikor meghallotta, hogy a léptek a pince felé tartanak ismét hatalmába,
kerítette a pánik. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy rákényszerítse
magát, hogy kimásszon az ágy alól. Tapogatva minden mozdulatára vigyázva
araszolt előre a pince felé. Mikor a bejárati ajtó előtt haladt el valami dudoroson
akadt meg a keze. Megmarkolta, Coni Baseball ütője volt. Most már kicsit
magabiztosabban haladt a lépcsőlejáró felé. A lépcsősor aljában lámpafény
világított. Ahogy szép lassan lépésről lépésre haladt lefele a lépcsőn egyre
többet látott a szobából. Először egy idegen férfi alakja rajzolódott ki
előtte, aztán Pet-et látta meg a szemközti falnál, ahogy az ágyon áll a falnak
lapulva, feltartott kézzel. A szemein a félelem egyértelmű jelei látszottak.
Ekkor látta mag a férfi árnyékán, hogy pisztolyt tart a kezében. Azonnal
cselekvésre határozta el magát és meglendítette a baseballütőt, de mivel nem
volt gyakorlott játékos, sőt bevallhatjuk, hogy soha életében nem fogott még
baseballütőt, az ütés lecsúszott: félig a tarkóján és a hátán találta el a férfit.
A férfi sokkal inkább a meglepetéstől, mint az ütés erejétől hasra esett és
elejtette a fegyvert. Pet azonnal rávetette magát a férfire és dulakodva mind a
ketten próbálták elérni a pisztolyt. Hamar kiderült, hogy a férfi erőfölényben
van és már majdnem elérte a markolatot. Joan rémülten vette észre, hogy csak
pár milliméter kell neki, hogy megmarkolja, nagyot sikított és hatalmas
ugrással a férfi kezére ugrott. Sarokkal találta el a férfi kezét és halk
reccsenés jelezte, hogy egy darabig ezt a kezet nem fogja használni
tulajdonosa. A férfi hatalmasat üvöltött és kezét markolva összerándult. Pet a
helyzetet kihasználva felpattant és magához ragadta a kezdeményezést, na meg a
pisztolyt.
Az idegen a sarokban kuporgott és fájó kezét masszírozta, Pet
szembe vele ült egy széken és a saját fegyverét fogta rá, Joan pedig az ágyon
ült igen csak megszeppenve. Pet a legharciasabb hangját elővéve ráripakodott a
hívatlan vendégre:
-
Ki maga és mit akar itt.
-
Én a Professzor barátja vagyok, a TPT tagja. –
mondta a férfi nagyképűen
-
Mi az a TPT?
-
Titkos Paleontológiai Társaság
-
Maga nem a Szövetségiektől van?
-
Nem, ha onnan lennék, már rég lerohanták volna a
házat.
-
Akkor mit akar itt fegyverrel a kezében?
-
Figyelmeztetni akarom magukat, hogy nyomukban
vannak a szövetségiek és segíteni akarok.
-
Na, ez azért nehezen hihető.
-
Elhiszem, de higgyék el jó szándékkal jöttem, a
fegyverrel pont az ilyen ostobaságot akartam elkerülni, amit most tettek. Ha
akarják elmondom a történetünket és akkor látni fogják, hogy ugyan abban a
cipőben járunk.
-
Na, meséljen. - Mondta Pet a legmorcosabb
hangján
A férfi egy darabig maga elé nézett aztán felemelte a fejét
és hozzá kezdett a mondókájához:
-
Mint talán azt önök is tudják a professzornak
volt egy elmélete a késő devon kihalási eseményekről. Ebben azt firtatta, hogy
talán nem teljesen természetes okok vezettek ehhez. A tudományos társadalom
teljes felháborodása és tiltakozása miatt visszakoznia kellett, sőt a hivatását
is fel kellett adnia. Ennek ellenére titokban tovább folytatta a munkát, és
néhány paleontológus csatlakozott hozzá, köztük én is. Nagyon sok eredményt
értünk el, és már a világ elé akartuk tárni a bizonyítékainkat és a megdöbbentő
felfedezéseinket, amikor a professzort megkeresték a szövetségiek és a
tudomására hozták, hogy a felfedezéseinket nem publikálhatja, mert azokkal
állambiztonsági érdekeket sért. A professzor nagy szemeket meresztett rájuk és
meg kérdezte, hogy miért. Választ nem kapott, de felajánlottak neki egy
tanácsadói állást. Mivel a professzor pénzszűkében volt, elfogadta az állást.
Így került a szövetségiekhez. Mivel tudósok vagyunk és nem politikusok, nem
akartunk bajt és ügy döntöttünk egyelőre nem közöljük az eredményeinket. A
professzor akkor még nem is sejtette, hogy ez a lépese segít a legtöbb kérdés
megválaszolásában. A munkája során sok különleges lelettel volt alkalma
megismerkedni. Ha valaki valamit talál, és azt bejelenti a hatóságoknál, akkor
ezt egy különleges szakértői csoport vizsgálja meg először, és csak utána
értesítik a múzeumokat. A professzor ennek a csoportnak lett a tagja. Sokszor
előfordult, hogy olyan leletre bukkantak, ami a professzor elméletének a
bizonyítékául szolgálhatott volna. Ezek a tárgyak rendre eltűntek és soha nem
kerültek múzeumokhoz. Egy idő után a professzor megpróbált utánajárni, hogy
vajon mi történik ezekkel a tárgyakkal és egy alkalommal bement a raktárba,
hogy megnézze, mit csinálnak a legutóbbival. Egy dobozba tették, a dobozon az a
felirat volt: Eris. Komolyan elgondolkodtunk, hogy vajon mi köze lehet az
istennőnek ezekhez a tárgyakhoz, amikor egy rövid nyomozás után kiderült, hogy
van egy ilyen nevű kisbolygó is. Ettől persze nem lett világosabb a kép, így
hát most már ebben az irányban folytattuk a nyomozást. A professzor berkeken
belül volt, mégis nagyon körültekintőnek kellett lennie. Azért sikerült néhány
igen megdöbbentő dologra rájönnünk. Először is, hogy a legutóbbi kihalási
esemény valóban egy értelmes faj tevékenységének köszönhető, de ezek a lények
elhagyták a bolygót körül-belül azon a fejlettségi szinten, mint ahogy mi is
állunk ma. Másodszor pedig, a történelem során
nem csak ez az egy kihalás volt.
-
Azt akarja
mondani, hogy minden kihalási esemény civilizációs ártalmak következtében
történt? – kiáltotta Pet
-
Nem, én ilyet nem
állítottam; de azt igen, hogy sok ilyen volt.
-
Ezek szerint, a
földön több kultúra is létezett a mienken kívül? Hol vannak ezek? Mi lett
velük? Miért nem tudunk róluk?
-
Jó kérdések. Egyelőre
három vagy négy kultúráról tudunk, és azt sikerült kiderítenünk, hogy valamiért
minden faj a fejlődésének egy bizonyos szakaszában hirtelen elhagyja a
Földet. Nem akarom megijeszteni, de mi pont abban a szakaszban tartunk. Hogy
miért, azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, valamint azt sem, hogy hova
mennek, de ez valami kapcsolatban van az Eris nevű kisbolygóval. Amit viszont
kiderítettünk, hogy ezek a fajok folyamatosan kapcsolatban vannak az
emberiséggel. Befolyásolják vallásainkat, sőt olykor embereket rabolnak el.
Hogy ezt miért teszik, nem tudjuk. Arról is sikerült tudomást szereznünk, hogy
jelenleg is kapcsolatban vannak a vezető hatalmakkal és néha beleszólnak a
gazdaság és a politika alakulásába.
-
Azt akarja nekem magyarázni, hogy több millió
éves civilizációk még jelenleg is léteznek egy akkora bolygón, mint az öklöm és
akkora hatalmuk van, hogy a jelenlegi kormányok is meghajolnak előttük.
-
Minden jel szerint. Egy példával szeretném
illusztrálni az állításomat. Tudja ön, hogy hogyan keletkezik a kőolaj?
-
Persze azt minden gyerek tudja, a tenger fenekén
az elhalt növényi és állati maradványok összegyűlnek, ezeket belepi a homok,
majd a kéreglemezek mozgása következtében a föld alá kerülnek és kialakul a
kőolaj.
-
Vagy legalábbis azt hiszi, hogy tudja, mert van
egy ennél meglepőbb magyarázat is, amiről most már valószínűsíthető, hogy igaz.
Ha megnézi a jelenlegi elhullási eseményeket a tengerben, akkor a tenger
fenekén feltétlenül hasonló jelenségeket kellene tapasztalnia, bizonyos
medencékben szerves anyagok felgyülemlését és lassú átalakulását, de ez nincs
így. Egyszerűen képtelenség hogy egy időben ilyen nagy mennyiségű szerves anyag
halmozódjon fel ilyen kis területen, mivel a tenger fenekén is élnek állatok,
amik eltakarítják a hulladékot és ezáltal folyamatosan egyenletesen széthordják
a szerves anyagot. Ami így nem halmozódik fel sehol. Sikerült kiderítenünk,
hogy a kőolaj valójában nem természetes eredetű. Évmilliókkal ezelőtt némely
fejlett civilizációnak ugyanúgy meggyűlt a baja a hulladékkal, mint nekünk. Az
elhelyezés egy idő után lehetetlenné vált. Ezek a bizonyos fajok feltaláltak
egy technikát, amivel a szerves és szervetlen hulladékot cseppfolyósították és
bepumpálták a föld alá, itt a magas nyomás és hő hatására kialakult a kőolaj.
Így alakultak ki az olajtelepek. Ezzel
viszont a földfelszínen fellelhető szénhidrogének mennyisége lecsökkent. Azt
gondoljuk, hogy a sok szerves anyag föld alá juttatása csökkentette a légkör
széndioxid tartalmát és ez által a földön csökkent az üvegházhatás és az átlaghőmérséklet, így kialakultak a
jégkorszakok, ami számukra elviselhetetlen volt, ezért kénytelenek voltak
elhagyni a földet. Feltételezéseink szerint ezért kényszerítik a kormányokat,
hogy erőltessék a kőolaj kitermelést és még mindig fosszilis energiát
használjunk. Ezzel most azt akarják elérni, hogy a kitermelt szénhidrogénekkel
és azok elégetésével növekedjen a széndioxid mennyisége a levegőben,
visszaálljon az eredeti állapot és ismét visszaköltözhessenek a Földre, ami már
számunkra is szűkösnek bizonyul. A többit a fantáziájukra bízom.
Joan felpattant az ágyról.
-
De hiszen ezt maga csak feltételezi!
-
Igaz, de sok bizonyítékunk van a kőolaj
keletkezéséről, valamint arról a befolyásról, amivel az olajkitermelést
erőltetik. Ha pedig ez így van, nehéz más következtetésre jutni.
Joan visszaült az ágyra, de látszott rajta, hogy nem elégíti
ki a válasz.
Ebben a pillanatban lépett be Coni. Észre sem vették, hogy
időközben kivilágosodott és már rendesen bent jártak a reggelben. Azonnal
félrevonultak megbeszélni a teendőket, de közben Pet folyamatosan „vendégükön”
tartotta a szemét és a pisztoly csövét. Ennek ellenére, amikor a felé irányuló
figyelem kicsit lankadt a férfi valamit a padlóra ejtett és finoman bepöccintette
az ágy alá.
Közben a többiek elmesélték a történtekeket és a hallottakat
Coni-nak. És most azon folyt a vita mi tévők legyenek.
-
El kell tűnnünk innen, és ha lehet azonnal. -
mondta Pet
-
Szerintem előbb ezzel a fazonnal kéne kezdenünk
valamit, hogy ne hallja, amit mondunk. – súgta Joan
-
Szerintem vigyük a gardróbba és kötözzük meg,
ott nem hall semmit és mások sem halják, ha kiabál. – mondta Pet
-
Rendben - mondták a többiek.
Felkísérték és alaposan egy székhez kötözték, majd
visszamentek a pincébe.
-
Na, most már beszélhetünk – szolt Coni – Ti
elhiszitek, amit ez az ember összezagyvált?
-
Én nem –
felelte Joan
-
Nem is tudom - mondta Pet – de jobb lenne, ha
fontosabb dolgokról beszélnénk, arról hogy el kéne tűnnünk minél hamarabb, és
ha lehet ebből az országból is. Lehet, hogy igazat mond ez az ember, meg az is
lehet hogy nem, de akkor sem bízom benne és azt gondolom semmiképpen nem szabad
tovább várnunk.
-
És ha igazat mond, és tényleg segíteni akar? –
kérdezte Coni
-
Nem hiszek neki, szerintem csak a bizalmunkba
akar férkőzni. – elégedetlenkedett Pet
-
Én sem hiszek neki – tromfolt rá Joan
-
Rendben, kettő egy ellen akkor van egy ötletem.
Van egy kis nyaralóm úgy 150 km-re délre a hegyek között egy kis tó partján.
Gondolom, eszményi hely lenne átmenetileg, bár vannak kényelmi hiányosságai. –
mondta Coni
-
Mehetünk - vágta rá Pet.